“Nem hiszek a lemondásban” – interjú Huszár Zsuzsannával

Huszár Zsuzsanna dietetikus elsősorban a cukoranyagcsere-zavarok szakértője. Multinacionális cégeknél eltöltött évei alatt nem az egészséges életmód határozta meg az életét. Lánya születése azonban arra sarkallta, hogy változtatasson az életmódján. Mozgásról, egészséges életmódról beszélgettünk vele.

Zsuzsannát elsősorban lánya születése ösztönözte arra, hogy életmódot váltson, hiszen a gyerekek körében egyre elterjedtebb a táplálkozásallergia és a cukorbetegség. „Elkezdtem ebben is képezni magam, ami azóta is folyamatos. A párommal együtt létrehozott alapítványunkban diabéteszes gyerekekkel foglalkozunk, a cégünkben pedig cukormentes és egészséges édességeket készítünk, amelyeket én fejlesztek. Így fogtuk össze az elméleti, az ismeretterjesztő és a gyakorlati segítségnyújtást. Folyamatosan fut Vezetett Átállási Programunk, amelyben pszichológiai és gyakorlati úton két hónap alatt segítünk leszokni a cukorról, és kialakítani egy egészséges, ám édes életet.”

 

Életmódváltók.com: Dietetikusként mit tapasztal, mennyire egészségtudatosak a magyarok?

Huszár Zsuzsanna: Úgy tapasztalom, hogy erős a tartózkodás a megszokottól eltérő iránt. Sokszor hallom, hogy hiszen mi is így nőttünk fel, és a nagyszüleink is egész életükben ettek cukrozott zsíros kenyeret, mégsem lett bajuk.  Nem mindig könnyű megértetni velük, hogy gyakran mi okozzuk magunknak a betegségeinket az életmódunkkal. Pedig ha ezt elfogadjuk, máris kezünkben az eszköz: változtathatunk az életünkön, amikor csak akarunk.

Életmódváltók. com: Leginkább milyen problémával fordulnak önhöz?

H. Zs.: Mivel a cukoranyagcsere zavaraival foglalkozom, főleg diabéteszesek, inzulinrezisztensek, fruktózallergiások szoktak megkeresni. Nagyon örülök, hogy sokan megelőzésképpen fordulnak hozzám, mert szeretnék elkerülni a civilizációs betegségeket, egészségesebben szeretnének élni. Ami általános probléma, hogy a neten, a sajtóban nagyon sok, sokszor egymásnak ellentmondó információ jelenik meg, és laikusként nem tudják eldönteni, melyik állítás a helytálló. Ezért is örülök nagyon a HáziPatika.com Életmódváltók programjának, mert itt szakemberek állítják össze az a komplex tervet, amely az egészséges élethez kell.

 

Életmódváltók.com: Sokszor halljuk, hogy sosem késő elkezdeni egészségtudatosan élni. Valóban így van?

H. Zs.: Abszolút, és ezt mindenhol hangsúlyozom . Az étel, amelyet elfogyasztunk, táplál, üzemanyagot ad, és épít – vagy épp az ellenkezőjét teszi. Egy példa: a sok finomított cukor fenntartja a gyulladásos állapotokat a szervezetünkben. Egy hónap cukormentes életmód után a 65 feletti pácienseimnek csökken a fájdalma, könnyebben járnak, lépcsőznek, sokkal aktívabbak. Ez csak a kezdet egy egészségesebb élet felé.

 

Életmódváltók.com: Miért fontos önnek az egészséges életmód?

H. Zs.: A betegségek sok mindent elvesznek tőlünk: időt, amelyet a családunkkal tölthetnénk, erőt, amelyet a szabadidőnkre fordíthatnánk, jókedvet, nyugalmat, és a legtöbbször még pénzt is. A legrosszabb érzés pedig, ha szerettünk szenved. A civilizációs betegségek, mint az allergiák, az inzulinrezisztencia, a 2-es típusú diabétesz, a szív-és érrendszeri betegségek 90 százalékban megelőzhetők az életmóddal, és 100 százalékban javíthatók az életkörülmények, ha egészségesebb életmódra váltunk. Küldetésemnek tartom, hogy mindenki számára elérhető legyen, amit én tudok.

 

Életmódváltók.com: Hányszor mozog egy héten, és mit?

H. Zs.: Egyszer jógázom, hétvégenként pedig túrázni szoktam menni 10-15 kilométeres távra.

 

Életmódváltók.com: Mely mozgásforma a leghatékonyabb, mivel érti el a legjobb eredményeket?

H. Zs.: Sokáig karatéztam, a keleti küzdősportokat nagyon jónak tartom. A jóga pedig mindenki számára nagyon előnyös, bármilyen edzettséggel elkezdhető. Fontos természetesen, hogy mit szeretnénk: fogyni, erősödni, állóképességet növelni, vagy kicsit egészségesebben élni.

 

Élemtódváltók.com: A fogyásban mekkora szerepe van a táplálkozásnak, és mekkora a mozgásnak?

H. Zs.: A táplálkozás szerepe körülbelül 70 százalék. Ám ezt mindenki számára testre kell szabni, figyelembe véve a testsúlyt, az edzettségi állapotot, életmódot.

 

Életmódváltók.com: Ha nagyon röviden kellene összefoglalni az életmódváltás lényegét, mit mondanál?

H. Zs.: Nem a lemondásban hiszek, hanem az alapanyagok, hozzávalók egészségesebbre cserélésében.

 

Életmódváltók.com: Mennyi idő után lehet tartós életmódváltozásról beszélni?

H. Zs.: Ha kialakítunk egy tervet, amelyben nem sanyargatjuk magunkat, hanem megteremtjük az egészséges életmód alapjait, akkor könnyű lesz betartani, főleg ha az eredmények is lelkesítenek. Így könnyen eltelik fél év, amely után már tartósnak mondhatjuk a váltást. Ez idő alatt már annyi minden megváltozik – az anyagcsere, az immunrendszer, az ízlésünk –, hogy nem nehézség lesz számunkra az egészséges életmód, hanem a mindennapjaink részévé válik.



Meghívó a programra

Hívd meg ismerősödet az Életmódváltók programba!