„Öröm legyen, ne gyötrelem”

Nem mindegy, hogy miből főzünk: kis kreativitással nemcsak finom, de egészséges ebédet tehetünk az asztalra – mondta el Vrábel Krisztina gasztroblogger. A Dolce Vita blog írója szerint az életmódváltás csak úgy valósulhat meg, hogy a sportolásban és a táplálkozásban is örömünket leljük.

Életmódváltó programunk "laikus" szakértőjével, Vrábel Kriszta gasztrobloggerrel, aki már sikeresen életmódot váltott, arról beszélgettünk, miért fontos megválogatni az ételeinket, és hogyan lehet egy kevés kreativitással egészséges, egyben ízletes ételeket az asztalra varázsolni. A blogger szerint a táplálkozás és a testmozgás is az örömről, nem pedig az önsanyargatásról kell, hogy szóljon. Életmódváltásba pedig sosem késő belekezdeni.

Életmódváltók.com: Gasztrobloggerként hogy látod, mennyire egészségtudatosak a magyarok?

Vrábel Kriszta: Az elmúlt tíz évben – főként az internetes egészségtudatos oldalak, gasztroblogok elterjedésével – egyre tudatosabbak lettek az emberek, de ez sajnos még mindig csak egy szűk rétegre vonatkozik. Ha egy átlagos közértben vásárolva belepillantunk a másik bevásárlókosarába, azt tapasztalhatjuk, hogy még mindig nagyok a hiányosságok, és persze nyáron, a strandon végigsétálva is láthatjuk a „kendőzetlen” valóságot. A statisztikai adatok szerint egyre több az elhízott ember, sőt a túlsúly már a gyerekeket is évről-évre nagyobb arányban érinti. Ez utóbbi különösen nagy gond, hiszen aki már gyermekkorától túlsúllyal küzd, annál korábban jelentkeznek az elhízással járó betegségek is.

Van egy egyre szélesebb réteg Magyarországon, amely tudatos életmódot él, a nagy átlag azonban erre nem fordít kellő figyelmet. Ennek nyilvánvaló okai is vannak, hiszen a háziasszonyok leterheltek, ezért választják a boltokban a kész élelmiszereket, pénzszűkében pedig az olcsóbb termékeket keresik. Nem biztos azonban, hogy ami most olcsóbb, a későbbiekben valóban kifizetődő is lesz.

Életmódváltók.com: Aktív bloggerként sok olvasóval tarthatod a kapcsolatot. Milyen problémákkal keresnek meg a leggyakrabban?

V. K.: Már tíz éve gasztrobloggerkedem, körülbelül öt éve azonban új irányt vett a blogom: ekkor ugyanis egészségügyi problémák miatt inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nálam. Néhány év alatt egy nagy életmódváltással, tudatos étkezéssel és sok sporttal sikerült helyreállítani magamban az egyensúlyt, amelyről folyamatosan be is számoltam a blogomban. Főként ezzel kapcsolatban keresnek meg emberek – elsősorban nők –, akik szintén ilyen problémákkal küzdenek. Nekik az orvos egy hosszú listát ad azokról az ételekről, amelyeket onnantól nem fogyaszthatnak, a sok tiltást látva pedig nagyon elkeserednek. Azt látják, hogy nem ehetnek rizst és krumplit, sokan azonban nem tudják, hogy ezeket többtucatnyi olyan körettel helyettesíthetik, amelyek nemcsak egészségesek, de ízletesek is lehetnek.

Az otthonról hozott főzési hagyományaink sokszor jelentősen beszűkítik a táplálkozási palettánkat. A rizs-krumpli-tészta köret-szentháromságon túllátva új lehetőségeket fedezhetünk fel a gasztronómiában, ehhez kérnek sokan segítséget tőlem. A saját étkezésük mellett sokan a gyerekük étrendjét is megreformálnák, az új ízeket viszont néha elutasítják a gyerekek, így néhány jó tanács nekik is segíthet. A 160 grammos diéta legtöbb pontja – például hogy természetes alapú, nem feldolgozott ételeket együnk, nagyon sok zöldséget és lassú felszívódású szénhidrátot fogyasszunk – mindenkinek ajánlható kortól és egészségi állapottól függetlenül. Az adalékanyag-mentes, természetes étkezés szolgálja leginkább az egészségünket, kis kreativitással pedig gyorsan csinálhatunk finom és egészséges ebédet.

 

Életmódváltók.com: Ideális esetben az egészségtudatos táplálkozás már gyermekkortól végigkíséri az ember életét, sokan azonban úgy tartják, hogy sosem késő váltani. Te mit gondolsz erről?

V. K.: Sosem késő egészségtudatos életmódra váltani, még akkor sem, ha egészségünk szempontjából úgy érezzük, hogy ez már az utolsó utáni pillanat. Ha valaki szerencsés, akkor a családja már ebben a szemléletben nevelte fel, így neki már egész életében ez az életmód lesz a természetes. Az étkezési kultúránkat otthonról hozzuk, és bár a környezeti hatások is folyton változtatják ízlésünket, az ember egész életében keresi az otthon ízeit. Sajnos a legtöbb esetben a rossz szokások gyermekeinkre is öröklődnek: ha a túlsúlyos szülők gyermekének is súlyproblémái vannak, az sok esetben nem a genetika, hanem a helytelen táplálkozási szokások miatt alakul ki.

Életmódváltók.com: A fogyásban mekkora szerepe van a táplálkozásnak, és mekkora a sportolásnak?

V. K.: Összességében a fogyásban talán nagyobb szerepe van a táplálkozásnak. Magamon is tapasztaltam, hogy hiába futottam sokat, ha nem táplálkoztam mellette tudatosan, a fogyás üteme is lelassult. De a kettő perszer elválaszthatatlan egymástól, ha pedig megnő a fizikai aktivitásunk, akkor a szervezetünk is jobban igényli a plusz táplálékbevitelt. Nem mindegy azonban, hogy mit eszünk, a mennyiség helyett érdemes a minőségre koncentrálni!

Az ideális alak mindenesetre nem feltétlenül egyenlő a sovánnyal, de ha azt akarjuk, hogy dinamikusak, ruganyosak legyünk, elengedhetetlen, hogy mozogjunk is. Akkor lehetünk kívül-belül egészségesek, ha folyamatos fizikai aktivitással nem hagyjuk a szervezetünket leépülni.

 

Életmódváltók.com: Milyen mozgásformák a leghatékonyabbak szerinted?

V. K.: Mindenkinek azt javaslom, hogy keresse meg azokat a mozgásformákat, amelyek a szívéhez legközelebb állnak, és nemcsak a fizikai adottságaihoz passzolnak, de örömmel is végzi ezeket. Ha valaki hosszú kihagyás után sportolni kezd, akkor először szinte biztosan nem lesz örömforrás, a későbbiekben viszont azzá válik. Sőt a testmozgás fizikai szükségletté nőhet egy idő után! Az étkezéshez hasonlóan ezt sem késő elkezdeni: hallottam olyan emberről, aki hatvanévesen kezdett el síelni, hetvenéves korában pedig síoktatóként dolgozott. Fontos ugyanakkor, hogy ne tűzzünk ki irreális célokat magunk elé. Ha az elmúlt évtizedekben tíz-húsz kiló súlyfelesleg ránk rakódott, attól két hét aerobic nem fog tudni megszabadítani. Fokozatosság, mértékletesség és folyamatos terhelés mellett fogjuk tudni élvezni a mozgást, ezek nélkül csak sérülésre és kudarcélményekre számíthatunk.

 

Életmódváltók.com: Rendszeresen sportolsz?

V. K.: Igen, több sportot is kipróbáltam. Az imént említett fokozatosság elve szerint a könnyedebb úszással kezdtem hetente kétszer, majd miután a kondim egy kicsit jobb lett, áttértem a futásra. Ezt úgy megszerettem, hogy három-négy év után már hetente átlagosan negyven kilométert futottam le, és már ezt is kevésnek éreztem. Áttértem a súlyzós edzésekre, ma pedig már crossfitezem, illetve a futás mellett újrakezdtem a műkorcsolyát is, amit gyerekként néhány évig űztem. Emellett pedig nyitott vagyok bármire, akár egy nagy biciklizésre vagy focizásra is a gyerekkel. Eljutottam odáig, hogy a sport lételemem lett, nem is érzem jól magam, ha egy nap kimarad.

 

Életmódváltók.com: Ha röviden össze kellene foglalni az életmódváltás lényegét, hogyan tennéd meg?

V. K.: Nagyon röviden talán annyi: éljünk örömmel! Sőt: együnk örömmel! A koplalás, a fontos tápanyagok megvonása nem járható út, helyette válogassuk meg jól, hogy mit eszünk. Felejtsük el a transzzsíros-aromás-adalékanyagos termékeket, inkább készítsünk egy egészséges süteményt jó alapanyagokból. Keressük az örömet a testmozgásban is, ne kötelezőjellegű feladatként tekintsünk rá! Persze, van mindig olyan időszak, amikor egy kicsit küzdeni kell vele, de az utána érzett öröm és elégedettség kárpótol mindenért. Így lehet valóban az életünk részévé tenni ezeket a tevékenységeket.

 

Életmódváltók.com: Mennyi idő után lehet tartós életmódváltozásról beszélni?

V. K.: Egy fontos dolgot tisztáznunk kell magunkban: nem azért kell mozognunk és életmódot váltanunk, hogy jobban nézzünk ki, és egy számmal kisebb ruhába is beleférjünk. Azért kell jól élnünk, és vigyáznunk az egészségünkre, mert valóban ez a legnagyobb értékünk! Fiatalon az ember még nem is foglalkozik ezzel olyan sokat, hiszen az egészség ekkor magától értetődőnek tűnik, a későbbi következményekkel pedig nem számol. Sajnos egyre több olyan embert láthatunk, akinek már a negyvenes évei közepén gondot okoz a lépcsőzés, vagy ha egy kicsit nehezebb szatyrot kell cipelnie.

Sokakkal beszélgettem már az egészséges táplálkozásról, és azt kérdem tőlük: tankolnának-e az autójukba üzemanyag helyett egy kicsit olcsóbb „benzinszerű folyadékot”, amelyről az autószerelőjük is megmondta, hogy 1-2 éven belül tönkreteszi a járművet? Ugye, hogy nem, hiszen tudjuk, hogy hosszú távon nem kifizetődő! Az egészség is egy ilyen hosszú távú befektetés, amelynek az alapjait most kell lefektetnünk, és ugyan senkinek sem garantálható a hosszú és egészséges élet, jelentősen megnövelhetjük az esélyét.



Blog

Mit nyertem az életmódváltással?

Egy évvel ezelőtt szembesültem a ténnyel, a cukorbetegség előszobájában állok, ha szeretném elkerülni a betegséget váltanom kell. Emlékszem milyen lehetetlennek tűnt számomra az, hogy egészségesen, csoki nélkül éljek. Hosszú utat jártam be azóta, az állomásait az elmúlt hetek posztjaiban olvashatjátok. De volt értelme? 1.Mély levegőt vettem és elvégeztem az éves kontroll vizsgálatokat. A cukorterhelésen rendesen... Tovább »

Meghívó a programra

Hívd meg ismerősödet az Életmódváltók programba!